FELHÍVÁS

Tisztelt Munkatársak, Sporttársak!

Köszönjük mindazoknak a támogatását, akik a 2010. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-ának felajánlásával Egyesületünk működését támogatták. Az ilyen címen kapott összeg 763.702.- forint volt.

Kérjük, hogy a 2011. évi személyi jövedelemadó bevallásakor az adó 1 %-ának felajánlásával idén is támogassák a DUNÁNTÚLI POSTÁS SPORTEGYESÜLET működését!

Adószámunk:
18309012-1-02

Köszönettel:
DUNÁNTÚLI POSTÁS SPORTEGYESÜLET

[ rendelkező nyilatkozat ]
[ kitöltési útmutató ]

 

 





[2012. 05. 16] Íjász - és Darts verseny Nagykanizsán

Hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg 2012. május 12-én íjász - és darts versenyünket Nagykanizsán. A több mint 70 résztvevővel együtt mi, szervezők is kíváncsian vártuk az eseményt, hiszen számunkra is tartogatott újdonságot e két sportág!


[2012. 05. 16] KIRÁNDULÁS 2012. május 13-án
Hódítsuk meg a SÜMEGI várat és túrázzunk a Jeli arborétumban.

Vasárnap reggel az időjárástól egy kicsit tartva, de jó kedvvel indultunk Sümeg felé. A sümegi vár, a Balaton-felvidék legnagyobb és legjobb állapotban megmaradt várromja környezetéből 87 méterre kiemelkedő sziklákon, 270 m tengerszint feletti magasságban épült.


[2012. 05. 10] Kerekezés a Börzsönyben!

Április 28 - május1. között, a négynapos ünnep elején már 10 órától folyamatosan érkeztünk Kemencére az ország különböző pontjairól - összesen 43-an. A szállásunk gyakorlatilag az erdőben volt a sípályával szemben a kisvasút mellett - tiszta levegő, jó kirándulóhely...
Kerékpárok az autók tetején, vagy a hátsó ajtóra felfüggesztve, néhányan helyben béreltek, néhányan pedig csak autós kirándulásokat terveztek. Bevártuk azokat is, akik Szobtól két keréken érkeztek.


[2012. 05. 09] RENGETEG PROGRAM HÉTVÉGÉRE

A tavasz közeledtével egyre jobban telnek a hétvégék is programokkal. A kikapcsolódni vágyóknak ajánljuk figyelmébe az alábbi lehetőségeket:

"Kincsek között élünk" kerékpártúra
Indulás: 9 órakor a sellyei Termálfürdőtől.
Időpont: 2012. május 12.

FRAKNÓI TÚRA
Útirány: Győr - Sopron - Határátkelő Fraknó - Győr
Időpont: 2012. május 12.

ÍJÁSZVERSENY - NAGYKANIZSA
Helyszín: Nagykanizsa Ipari Park Tungsram Sportpálya
Időpont: 2012. május 12. 10:00

Horgászverseny és kispályás foci Lajoskomáromban
Helyszín: Lajoskomárom
Időpont: 2012. május 12.

Kirándulás Sümegre és a Jeli arborétumba
Helyszín: Indulás Veszprémből 08.00 órakor és utazás Sümegre
Időpont: 2012. május 13.


www.dpse.hu[2012. 05. 07] SZÉKI-TAVI HORGÁSZVERSENY

2012. április 29.

Hatodik alkalommal került megrendezésre a Széki-tavi horgászverseny. 70 tagunk nevezett, és a kísérőkkel együtt 130-an voltunk. A versenyen Nagykanizsa, Veszprém, Várpalota, Tapolca, Pápa, Devecser és Ajka sporttagjai vettek részt. A megnyitó és sorsolás után , 9 órakor dudaszóra megkezdődött a halakkal vívott küzdelem.


[2012. 05. 07] Horgászverseny Domoloson

2012. április 29-én erős szélben, de gyönyörű napsütésben rendeztük meg az V. Postás horgászversenyt a domolosi horgásztavon. A Domolos - Zsibót Horgászegyesület remek körülményeket biztosított számunkra. Első olyan verseny volt ez, amikor halbőség fogadta a versenyzőket. Az 5 óra alatt a 20 horgász 148 db halat fogott, 64 kg 19 dkg összsúlyban.


[2012. 04. 20] "Csobbanj velünk!"

E mottóval indult útjára Sopronban immár 21. alkalommal a 24 órás Szuperinfó úszónap, és a hagyományokhoz híven a DPSE Postás Szivacsok csapata is rajtkőhöz állhatott 2012. április 14-én.
A versenyre 17 csapat jelentkezett közel ötszáz úszóval. Érkeztek Miskolcról, Budapestről, Győrből.
A verseny a csapatok bevonulásával kezdődött a Soproni Városi Fúvószenekar vidám hangulatos indulóira, majd rövid ünnepélyes megnyitó után kezdetét vette a 24 órás küzdelem déli 12 órakor, hatalmas üdvrivalgás kíséretében.


[2012. 04. 20] Télből a tavaszba…

www.dpse.huA március közepi Nemzeti Ünnepet megelőző napokon, a CSAPAT-tal együtt, kissé aggódva figyeltük az időjárás-előrejelzéseket: vajon kellemes erdei túrára alkalmas lesz-e az ünnep napja?
Aztán úgy döntöttünk, hogy ilyen aprósággal, mint a hőmérséklet, nem törődünk és kora reggel nekivágtunk az útnak. Azon azért kissé meglepődtünk, hogy rögtön a szálkai indulás után, az erdőben még hófoltokat és jéggel borított pocsolyákat, vad-itatókat is láttunk. No meg bizony, a hideg szél is borzongató hatást tett ránk.
Mit tehettünk? Aktívabb mozgásra váltottunk, a fokozott "kalória"-bevitelről pedig, egymást is kínálva, gondoskodtunk.


[2012. 04. 16] Nyuszi-túra Szekszárdon

www.dpse.hu2012-ben a húsvét közeledtével ismételten sort kerítettünk a nyuszival való találkozásra.
A túrázás ugyan elmaradt, mert az eső eláztatott füvet, fát, játszóteret...



[2012. 04. 15] Férfi teremfoci és női kézilabda torna, Tamási 2012.március 11.

www.dpse.hu2012. március 11-én került megrendezésre a Tolna megyei férfi teremfoci és női kézilabda bajnokság Tamásiban.


www.dpse.hu[2012. 04. 13] NYUSZITÚRA - PÉCS

Fotók száma: 13
Létrehozás ideje: 2012.04.10

[ képgaléria megnyitása..]


[2012. 04. 10] Április elsején a "Karácsony" forrásnál

www.dpse.huSüvít a böjti szél, elkél még a sapka április elsején! Hetvehely község határában szállunk le a vonatról, és lendületes, öles léptekkel vágunk neki a mai gyalogtúrának. Szlalomozunk a fák között, számláljuk a virágzó kökény-bokrokat, meg az acsalaput, és hóvirág, meg májvirág is van bőven. Medvehagyma mező mellett vezet utunk, megállunk, megszedjük a hétvégére szükséges "C" vitamint. Készülhet ebből saláta, tejszínes mártás, főzelék is. Ennek apropóján Marcella iszákjából előkerül az előző nap sütött, rozslisztből készült, ropogós medvehagyma pogácsa. Egyéb süti és édesség is terítékre kerül, no meg egy kis lélekmelegítő, hiszen fent állunk és falatozunk a dombtetőn, ahol a változatosság kedvéért fúj a szél...


www.dpse.hu[2012. 04. 04] BARÁTSÁG TEREMTORNA AJKA, 2012. MÁRCIUS 15.

Kilencedik alkalommal került megrendezésre a Barátság teremtorna.
A résztvevők részére különböző sportversenyeket szerveztünk, s a szokásos túra sem maradhatott el.
Örömmel vettük, hogy a győri és a soproni sportkörzet is képviseltette magát a tornán.


[2012. 04. 04] "Tavaszváró Túra Sopronban"

2012.03. 31-re a soproni körzet tagjait tavaszváró helyi túrára invitáltuk a Ciklámen tanösvény mentén.
Túránk reggelén kedvezett számunkra az időjárás, hisz’ megállt a szél és a nap is kisütött.


[2012. 03. 28] HAUNI kerékpáros teljesítménytúra

Rajt: HAUNI Hungária Gépgyártó Kft. (Pécs, Móra F. u. 72.)
2012. március 31. szombat 10.00 óra


[2012. 03. 27] Nemzetközi sportbarátság ápolása Pécsett

Kedves Túratársak!

Korábban is beszéltünk róla, most már bizonyos, hogy Antonijáék (Gesztenyefesztivál, Koprivnica) április 21-22-én 40 fős csapattal ellátogatnak hozzánk Pécsre.


[2012. 03. 13] 36 postás is futott az országúton

A PVSK atlétikai szakosztálya 2012. március 4-én 28. alkalommal rendezte meg a Pécs - Harkány országúti futóversenyt. A Dunántúli Postás SE, illetve jogelődje 1997. óta minden évben hívja, várja a futást kedvelő postásokat.
A sportegyesület vezetői már év elején elkezdték a szervező munkát. Döntésüknek megfelelően ezúttal a "hazai" és a korábbi évek budapesti résztvevőin túl meghívót küldtek a Keleti Postás Sportegyesületnek is. A vendégek nagy része március 3-án a késő délutáni, esti órákban érkezett Pécsre. Pesti László, a DPSE elnöke köszöntőjében többek között elmondta, hogy a vezetőség örömmel tapasztalta a rendezvény iránti érdeklődést. Hangsúlyozta, hogy ezen az eseményen immár 16. éve veszünk részt, többnyire 20-30 futó postással. Az egyesület ezt a hagyományt szeretné folytatni, melynek során további érdeklődőkre is számít.


www.dpse.hu[2012. 03. 13] Medvehagyma a Melegmányban is terem…

…szedtünk is belőle jó néhány csokorral. No, de ne menjünk a dolgok elébe, vegyük csak szépen, sorjában a történéseket.

Ragyogó, napsütéses március harmadikára virradtunk. A hőmérő kijelzője reggel kilenckor már a nyolc fokot is elérte. A sikondai elágazástól indult el gyalogtúra-csapatunk. A horgásztó északi része még be volt fagyva, de a felszín alatt kisebb-nagyobb rianás-pókhálók figyelmeztettek a leendő veszélyre, nehogy rálépjünk a törékeny jégre! Továbbhaladva, a meleg áramlatok már felolvasztották a tó jegét, a közeli fákon még a madarak is felszabadultabban csicseregtek.


[2012. 02. 26] FIZIO CENTRUM PÉCS
Kedves Sportbarátom!
Az egészség a legdrágább kincsünk. Egy betegség, vagy fájdalom esetén tudjuk csak igazán, hogy e közhelyesnek látszó mondat mennyi igazságot is rejt. Ám mára már számtalan kezeléssel hatékonyan megelőzhetnénk a fájdalmas egészségi problémát és orvosolhatjuk a kínzó fájdalmat.
A FIZIOCENTRUM PÉCS gyógytornászai és gyógymasszőrei számos kínzó ízületi betegségre ismerik az ellenszert.


[2012. 02. 26] Postás pszichológusok

Attila kézbesítőként mindig kétszer csengetett, bátyja György a nyugdíjas hölgyek kedvence, míg öccse Zoltán őszinte mosolyával teszi széppé a vásárlók napjait. A Dervalics testvérek a Magyar Posta Zrt. kötelékében teljesítenek „szolgálatot” Nagykanizsán az Ady utcai 1-es Postán.


www.dpse.hu[2012. 02. 26] Februárban a Keleti-Mecsek…

...hóval borított és vadregényes. Mérföldes csizma kell ahhoz, hogy áthatoljunk a rengeteg erdőségen. Hatos fogatunk vasárnap reggel időben útnak indul. Az első néhány kilométert - Óbánya falu közepéig - alig harminc centis hóban tesszük meg. Kis pihenő után erőre kapunk, és folytatjuk túránkat az óbányai völgyben.


www.dpse.hu[2012. 02. 18] Kanizsa Kupa Kispályás Torna Nagykanizsán

2012. 02.04.-02.05.

Hagyományteremtő szándékkal Nagykanizsán "újraélesztették" az egykor méltán híres országos kispályás labdarúgó tornát, mely évekkel ezelőtt a térség egyik legnagyobb pénzdíjas teremlabdarúgó eseménye volt.


www.dpse.hu[2012. 02. 10] Tekedélután Sopronban

2012. 01. 20-án a Dunántúli Postás SE Soproni körzete képviseletében tekézni invitáltuk a tagokat. Több mint húszan el is fogadták a meghívást és részt vettek a rendezvényünkön.

 


[2012. 01. 25] Jakabhegyi évadnyitó túra

Ragyogó napsütés, 12 Celsius fok, mindez január 22-én! Ilyen "hátszéllel" indul útnak a Dunántúli Postás SE gyalogtúra csapata.


[2012. 01. 18] PSN Hegyre fel

Erdei utakon, kerékpárral, futva és gyalogosan, 2012. jnauár 28-án szombaton


[2012. 01. 18] PSN Teljesítménytúra

2012. február 18-án kerül megrendezésre a 15 éves tradíciókkal bíró teljesítménytúra.


[2012. 01. 18] Horváth sportbarátaink Pécsett

A Dunántúli Postás Sportegyesület meghívására 2011. november 11-én egy hosszú hétvégére Pécsre látogattak horvátországi sportbarátaink.
Látogatásuk a májusban, Vinkovciban rendezett Robert Bajtal emléktornán résztvevő DPSE küldöttség - köztük a győri sportkörzet női röplabda és férfi kispályás focicsapata - kiutazásának viszonzása volt.


[2012. 01. 18] Dunántúli Városok Bajnokainak Tornája

A tavalyi évben focicsapatunk, a DPSE Nagykanizsa, számos sikert könyvelhetett el nemcsak Nagykanizsán, hanem az ország más városaiban is, így méltán vagyunk büszkék arra, hogy az idei év elején meghívást kaptunk e rangos tornára!


2012. 01. 16] FELHÍVÁS: Pécs-Harkány országúti futóverseny

Kedves Sportbarátaim!

A korábbi évekhez hasonlóan idén márciusban is megrendezésre kerül a Pécs-Harkány országúti futóverseny, melyen - hosszú évek hagyománya szerint - sportegyesületünk is képviselteti magát.


[2011. 12. 14] Kirándulás a mecseki Mikuláshoz

Idén a Mikulás a baranyai gyerekeket a Mecsekre hívta egy közös erdei vonatozásra, túrázásra. A kisvasút állomásának környékén mintegy 150 kalandra éhes gyerek és szülő várta a mikulás érkezését. Először mindenki felszállhatott a kisvasútra, hátha.


[2011. 12. 14] All You Can Move SportPass

Tisztelt Munkatársak!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az All You Can Move SportPass kártyával továbbra is lehetőség nyílik a kedvezményes sportolásra, a különböző sporttevékenységek kedvezményes igénybevételére!
2012-ben 5 fajta csomag lesz, az árak szinte nem emelkedtek, sőt, az egyik csomagnál csökkent is, azonban már 110 budapesti és 24 vidéki sportlétesítmény látogatható a Klubkártyával, továbbra is korlátlanul, váltogatva, akár naponta is!


www.dpse.hu[2011. 12. 14] MIKULÁS BOWLING Parti

2011.december 10-én 13.30 órától a DPSE Veszprémi körzetének tagjai és családtagjai birtokba vették a Völgyikút házban található bowling termet.


www.dpse.hu[2011. 12. 06] Ismét túráztak vas megye postásai...

Az előzetes terveinknek megfelelően 2011. 11. 26-án rendeztük meg a Vasi Hegyhátra gyalogtúránkat. A reggeli órákban a Posta épülete előtt gyülekezett lelkes, természetkedvelő csapatunk. A hőmérséklet kellemes, az égbolt tiszta volt.


www.dpse.hu[2011. 12. 06] MIKULÁS NAPI TEKEPARTI

2011. december 4-én negyedik alkalommal került megrendezésre a Mikulásnapi tekeparti.
A rendezvényen 67 fő vett részt, felnőttek és gyerekek egyaránt.
A gyerekek a MIKULÁST énekkel csalogatták elő. Minden gyerekhez volt egy kedves szava, a versmondást és éneklést ajándékkal jutalmazta.


[2011. 12. 02] Novák Ferenc, a biciklikirály

Kedves Munkatársunk!
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Magyar Posta támogatásával megjelent Novák Ferenc félkarú háromszoros Guinness-rekorder, kerékpáros kézbesítőről a "Novák Ferenc, a biciklikirály" című könyv.


[2011. 11. 27] A Mikulás az idén is szeretettel vár Benneteket!

Hull a pelyhes fehér hó, vasúton jön télapó?

Kedves Gyerekek!

A Mikulás az idén is szeretettel vár Benneteket!

Szeretettel meghívunk Benneteket december 03-án, szombaton a Dömörkapuhoz, a Mikulás új játszóterére.
Találkozzunk szombaton 10.15 és 10.30 óra között a Dömörkapu parkolójában
Busszal való érkezés esetén:
A 35-es busz a Főpályaudvarról indul 10.05 -kor,
Kb. 26 perc alatt ér a dömörkapu megállójához


[2011. 11. 15] Sikeres Évet zárt a DPSE Nagykanizsa Labdarúgó csapata

A 2011-es fociidény valószínűleg örökre emlékezetes marad számunkra! A városi kispályás bajnokságban - mely kora tavasztól késő őszig tart - fennállásunk második legjobb eredményét sikerült elérnünk!


[2011. 11. 14] Dr. Gőcze Péter levele.


[2011. 11. 14] IX. Fódi György Emléktorna

Fódi Györgyöt, a Veszprém 1.sz. Posta kézbesítőjét 2003. június 24-én kézbesítés közben brutális fegyveres támadás érte, sérüléseibe 2003. június 26-án elhunyt. 2011. november 13-án 09 órai kezdettel került megrendezésre a IX. Fódi György kispályás labdarúgó emléktorna.


[2011. 11. 12] Túra a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi körzetben

"Itt van az ősz, itt van újra..." írja Petőfi Sándor, számomra egyik kedves versében. November hatodikát írunk. Amerre a szem ellát, piros,sárga és barnás falevelekkel tarkított az erdő. A novemberi napsütésnek hálásak vagyunk, különös fénnyel világítja meg a természetet, ilyen kellemes, őszi időben az erdőt járni élvezet.


[2011. 10. 28] Rózsaszín séta Pécsett - 2011. október 29.

October is all about pink!
A Magyar Rákellenes Liga Pécsi Alapszervezete "Rózsaszín séta Pécsett" elnevezésű jótékony célú sétát szervez Pécs történelmi belvárosában 2011.10.29–én.
Helyszín: Baranya Megyei Önkormányzat (Megyeháza); Pécs, Széchenyi tér 9. Fsz. 7. terem
Regisztráció: 8:30-tól folyamatosan


[2011. 10. 27] Tájékozódási Túracsapatverseny Nagyberény 2011.09.24

Ragyogó, tiszta időben indult a reggel Nagyberényben. Az érkező postások és a lövészklub tagjai sátrat vertek, rakodtak, rendezkedtek és természetesen teát főztek, kenték a zsíros kenyereket, újdonságként szalonnás-hagymás- tejfölös langallót készítettek.


[2011. 10. 27] Síelés Gerlitzenen

6 nap (2012. február 26.,vasárnap - március 02., péntek)
1 hét azoknak, akik eljönnek velünk Ausztriába a Gerlitzenre
síelni, legyen szó akár kezdőkről vagy haladókról !

Szállás: Ausztria,GERLITZEN, Alt-Ossiach, Feriendorf Ossiach Wellness.


www.dpse.hu[2011. 09. 28] Kirándulás Pöllauban

Szeptember 10-én a DPSE Sopron körzete ismét útra kelt, hogy felfedezze Ausztria újabb vidékeit. A mostani úti célunk az ausztriai Stájerországban a Pöllau-völgyi Természeti Park, a szarvaskörte hazája. A Pöllau-völgyet 1983-ban nyilvánította "természeti parkká" Stájerország tartomány. A táj szépsége, a hagyományőrző és körültekintő gazdálkodás, a népszokások ápolása mind hozzájárultak a kitüntetés elnyeréséhez. A cím arra kötelezi a régiót, hogy példamutatóan és jövőképesen fejlődjön a természetvédelem, a kikapcsolódás, a művelődés és a vidékfejlesztés területén.


[2011. 09. 20] Fuss a Rákgyógyításért Pécsett!
2011. szeptember 17.

Örömmel adok tájékoztatást arról, hogy a 3. alkalommal megrendezett Fuss a Rákgyógyításért Pécs városában karitatív rendezvényünkre idén rekord számú nevezés érkezett: 1980 fő regisztrált. A nevezési díjakból, a plusz felajánlásokból és a tombola bevételekből összesen 2 100 000 Ft folyt be, ezt az összeget a szervező-lebonyolító Dunántúli Postás SE a Nőgyógyászati Daganatos Betegekért Alapítvány javára 2011. szeptember 22-én átutalta.

A közel 2000 résztvevőből körülbelül 900 volt a postás dolgozó, köztük, jó példát mutatva Geszti László vezérigazgató úr és Rajnai Attila vezérigazgató-helyettes úr is. Ki kell emelni és megdicsérni a győrieket, a budapestieket és a Kelet-Magyarországról érkezőket is!

Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy idén a korábbi két évhez képest sokkal jobban megmozdult a "város" is, így joggal remélhetjük, hogy ennek a futónapnak a létjogosultsága egyre csak erősödik!

Elfogultság nélkül állíthatjuk: remek kis rendezvény volt, a képgalériánkban megtekinthető fotók is ezt támasztják alá!

Köszönöm a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának, a Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft.-nek, Pécs M.J.V. Önkormányzatának, Pécs Kulturális Központnak, a Biokom Kft.-nek, a Pécsi Rendőrkapitányságnak, a Magyar Postabiztosítónak segítő együttműködését!

Köszönöm a Zumbafitness Pécs, a Rokokó Rosé együttes és Jakabos Zsuzsanna önzetlen támogatását!

Köszönöm szervező társaimnak lelkes, csupa szív munkáját, minden kedves résztvevő megtisztelő érdeklődését, melynek köszönhetően a Magyar Posta Zrt. – mint már tudjuk - 2 100 000 Ft-ot utalhatott át a már ismert nemes célra.

Még egyszer NAGYON KÖSZÖNÖM!

Pesti László felelős szervező
DPSE elnök


www.dpse.hu[2011. 09. 20] Fuss a Rákgyógyításért - 2011.09.17

Fotók száma: 289
Létrehozás ideje: 2011.09.20

[ képgaléria megnyitása..]


[2011. 09. 14] Zala Megyei Sportnap Gelsén

Az idén is Gelse, egy kis zalai település látta vendégül a megye postásait és családtagjaikat szeptember második hétvégéjén! A tavalyi esztendőhöz hasonlóan újra a helyi termálfürdő és közvetlen környezete volt a helyszínünk. A 09.30 h-s megnyitón közel kétszáz résztvevő volt jelen!


[2011. 09. 12] Hogy is volt……

Elszántságunkat és sport iránti rajongásunkat / egyesek szerint nem teljesen normális voltunkat / bizonyítandó, ismételten belevágtunk... és újra megszerveztük - immár hetedik alkalommal - a barátunk, Pálinkás Csaba emlékének szentelt kerékpározást, ezúttal verseny formában.


[2011. 08. 30] Kerekeztünk az Őrségben...

2011. augusztus havának 20. napján a vasi postások viszonylag kicsi, de lelkes csapata indult kerékpárral az Őrség felfedezésére.
Mivel a programot egynaposra terveztük, így reggel vonatra szálltunk, majd a vonatozást követően Szentgotthárdon pattantunk nyeregbe.


2012-ben
is kiemelt prgramunk az immár hagyományos szeptemberi futónapunk a rákgyógyításért.
Részletek folyamatosan az oldalon.

Mindenkit szeretettel várunk a Magyar Posta Zrt. Fuss a Rákgyógyításért karitatív futónapjára szeptember 17-én Pécsett a Széchenyi téren!
(Részletek a logora kattintva)

www.dpse.hu

KÉPEK A RENDEZVÉNYRŐL

Fuss a Rákgyógyításért,
Pécs, 2011
A résztvevők írták....


Túra a "lovagok nyomában" a Thayatal nemzeti parkba.

Utazás: autóbusszal, az indulás tervezett időpontja reggel 07.00 óra a Selmeci utca, volt laktanya felőli rész
Időpont: 2012. június 9


Túrázás ausztriában

Indulás: 05.00 óra , Posta parkoló (Ajka 1)
Időpont: 2012. május 27.


HORGÁSZVERSENY - Hársasberki horgásztavon

Megközelítés: 61.sz.főút batéi leágazójánál Igal felé, Kisgyalánnál a göllei útra fordulva a falu végén.
07:00 megérkezés, megnyitó, sorsolás
Időpont: 2012. május 26.


Autóbuszos túra Ausztriába

Helyszín: A cél, a Medveölő - szurdok meghódítása Mixnitzben!
Időpont: 2012. május 19.


Kirándulás Sümegre és a Jeli arborétumba

Helyszín: Indulás Veszprémből 08.00 órakor és utazás Sümegre
Időpont: 2012. május 13.


Horgászverseny és kispályás foci Lajoskomáromban

Helyszín: Lajoskomárom
Időpont: 2012. május 12.


ÍJÁSZVERSENY - NAGYKANIZSA

Helyszín: Nagykanizsa Ipari Park Tungsram Sportpálya
Időpont: 2012. május 12. 10:00


FRAKNÓI TÚRA

Útirány: Győr - Sopron - Határátkelő Fraknó - Győr
Időpont: 2012. május 12.


"Kincsek között élünk" kerékpártúra

Indulás: 9 órakor a sellyei Termálfürdőtől.
Időpont: 2012. május 12.

 

Dunántúli Postás SE
Pécs
Jókai u. 10.
Levelezési cím:
Pécs, 7646

Elnök:
Pesti László
Telefon: 30/771-5825
Fax: 72/523-864
E-mail: PestiL@posta.hu