[2011. 02. 23] Tapolca kézilabda torna

Február 19-én, Tapolcán került újra megszervezésre a női kézilabda torna a Batsányi János Általános Iskolában.
Az eseményre négy csapat részvételével került sor. Pécsről két csapat, valamint Tamási és Tapolca mérték össze erejüket.

A mérkőzések időtartama 2*15 perc volt.
A körmérkőzéses formában lezajlott csaták hoztak könnyed győzelmeket és parázs hangulatú mérkőzéseket egyaránt, azonban minden mérkőzés a tiszta játék jegyében zajlott le.
A szabálytalanságok jobbára a technikai hiányosságokra vezethetők vissza, szándékosság és durvaság egyik együttesben sem merült fel.
A helyi tornaterem nagyszerű atmoszférájában jó volt hallgatni a lelkes szurkolók biztatását, akik mindegyik csapatot egyaránt biztatták, hiszen ezen a napon a játéké volt a főszerep.
Tapolcaiak lelkesen készítettek zsíros kenyeret hagymával, valamint finom pogácsát is sütöttek a megjelentek éhségének csillapítására.
A győzelmet meggyőző játékkal a pécsi Vörös Meteor csapata szerezte meg, megelőzve Tapolca, Tamási és pécsi postások csapatait.
Az eredményhirdetés során minden csapat kapott oklevelet illetve az első csapat megérdemelten átvett egy impozáns kupát. Hagyomány teremtésként választásra került a legjobb kapus és a legjobb játékos is a mezőnyből. A legjobb játékos a Tapolca csapatának kapusa remek védéseiért Szalai Anna, a legjobb játékos címet a Vörös Meteor csapatából Sebestyén Ivett nyerte el kiváló játékáért, mindketten kupát vehettek át.
A tapolcai sportvezető megköszönte a csapatoknak a sportszerű, sérülésmentes, izgalmas játékot. Megköszönte a játékvezető munkáját, aki egyedül vezette végig mind a hat mérkőzést, majd mindenki számára kellemes utat kívánt hazafelé.
Valamennyien egyöntetűen így köszöntek el egymástól: "Irány Ajka, a következő megmérettetés a Barátság kupán!"
Ez a délután a csapatszellem összekovácsolására is kitűnően alkalmas volt, melyet a hétköznapok forgatagában visszagondolva is szép emlékként fogunk megőrizni.

Eredmények:

Tamási – Tapolca 5 : 6
Pécs- Vörös Meteor 7 : 13
Pécs- Tapolca 9 : 15
Vörös Meteor- Tamási 19 : 6
Pécs- Tamási 4 : 4 ( 4:3 büntetőkkel)
Vörös Meteor -Tapolca 10 : 6

Képgaléria:
www.dpse.hu
[ képgaléria megnyitása..]