[2011. 04. 04] Győr - Moson - Sopron megyei meghívásos bowling verseny: Győr, 2011. április 02.

Kedves Sportbarátaim!

Az alábbiakban a DPSE győri sportkörzetének első negyedéves rendezvényeiről, eseményeiről tájékoztatlak Benneteket.

Hagyomány már évek óta, hogy az első három hónap egy-egy hétvégéjét a tekepályán töltjük. Jó hangulatú mérkőzések zajlottak a lányok a fiúk elleni összecsapásokon.

Kiemelkedő rendezvény volt március 5-én a „Tavaszváró túra” Győrújbarát hegyen. Az öt és fél kilométer hosszú, barátságos szintkülönbségű terepen, kellemes tavaszi időben tartott túrán közel negyven fő vett részt. Szép útvonalon gyalogolt csapatunk, a kilátás Győr városára és a környező településekre, hegyekre igazán megkapó volt. Szép látvány a szomszédos Pannonhalmi vár is. A túra végén a kilátó megmászása után jól esett a pogácsa, szendvics és az innivaló.

Április 2-án rendeztük a Teniszcentrumban lévő bowling pályákon a meghívásos versenyünket. A nyolc győri csapat mellett, Sopron 1. posta csapata is részt vett az eseményen. Úgy gondolták, ha már eljöttek, akkor megnyerik a versenyt.
Délután kettő órától este nyolc óráig dübörögtek a bowling golyók a pályán. A kiélezett versenybe az első helyet szétdobás döntötte el, mivel azonos fát dobott mindegyik csapat. Nagyon jó hangulatú verseny volt, sportolási vágyát kielégíthette mindenki a megjelentek közül.

A verseny végeredménye:
1. hely: Sopron 1. (Gaál Csabáné, Gaál Csaba, Horváth István, Payer Csaba)
2. hely: Győr PFÜ (Agócs Károly, Dittrich Imre, Dittrich László, Faragó Szabolcs)
3. hely: Győr Kézbesítő Posta – Győr 1. vegyes (Vörös Ilona, Megyeri Istvánné, Molnárné Lakatos Valéria, Molnár István)

[ részletes eredmények ]

Üdvözlettel:

Megyeri István