www.dpse.hu[2012. 03. 13] Medvehagyma a Melegmányban is terem…

…szedtünk is belőle jó néhány csokorral. No, de ne menjünk a dolgok elébe, vegyük csak szépen, sorjában a történéseket.

Ragyogó, napsütéses március harmadikára virradtunk. A hőmérő kijelzője reggel kilenckor már a nyolc fokot is elérte. A sikondai elágazástól indult el gyalogtúra-csapatunk. A horgásztó északi része még be volt fagyva, de a felszín alatt kisebb-nagyobb rianás-pókhálók figyelmeztettek a leendő veszélyre, nehogy rálépjünk a törékeny jégre! Továbbhaladva, a meleg áramlatok már felolvasztották a tó jegét, a közeli fákon még a madarak is felszabadultabban csicseregtek.

Csapatunk lánytagjai is csiviteltek mindaddig, amíg a dagasztó sár, meg az erős emelkedő vissza nem vetette énekes kedvüket. Napfény, madarak, jókedv mindenütt. És lám, mit láttunk, a Bikfa-forrást elhagyva hatalmas medvehagyma-mező tárult elénk! Nosza, nekiláttunk, jócskán szedtünk belőle. A medvehagymák között elvétve megpillantottunk egy-két téltemető, meg acsalapu virágot is. Persze mindent dokumentáltunk fényképezőgéppel.

A Kőlyuk barlang minden évszakban és minden napszakban más-más arcát mutatja. Ma zord és fenséges, könnyen megközelíthető, fotózásra kiváló támpont. A Petnyáknál patakátkelés következett, erősen latolgattuk, hogy milyen szögből ugorjuk át a patak "felét" úgy, hogy két vízfolyás között levő "szigetre" érjünk, nehogy a következő szökkenéssel a mederben landoljunk. A Nagy-mély-völgy kissé sáros és vizes oldalát gyorsan legyűrtük, és kíváncsian vártuk, hogy a Kánya forrás hármas kifolyása milyen vízhozamot eredményez. Kissé csalódottan vettük tudomásul, hogy igen gyér a vízmennyiség, csak az egyik csövön bőséges a vízhozam. A forrás mellett, a tisztáson kissé avítt padok és asztalok "csábítják" a turistát pihenésre. Megálltunk, elővettük szendvicsünket, bundáskenyerünket, frissen szedett medvehagymánkat, és jóízűen falatozgattunk. Túraútvonalunkon tovább haladva egy családdal találkoztunk, akik két kiskamasz fiút vártak vissza a túrajel keresésből, ahová a család "nagykutyája" is elkísérte őket.(Később mobilon tudósított bennünket a családfő arról, hogy előkerültek a fiúk, kutyástul.)

Átmentünk a Melegmányi-völgybe. Elénk tárultak a sokat emlegetett mésztufa-lépcsők! Ez a völgy (is) lenyűgöz bennünket minden alkalommal. A mai napon sok kirándulóval találkoztunk. Az Anyák-kútjánál népes, 8-10 főből álló família éppen szalonnát sütött. A kisgyerekek profin forgatták a szalonnával, hagymával teletűzdelt nyársakat. Folytattuk utunkat, a "Jó szerencsét" vadászház felé. Nemsokára a mánfai árpádkori templomot csodáltuk meg minden oldalról. Benne voltunk már a délutánban, élveztük a kora tavasz első sugarait, de túránk végéhez közeledett. A buszmegállóban szorgos bakancs-tisztogatásba kezdtünk, hogy a távolsági autóbusz sofőrje felvegyen bennünket járművére. Ezen az akadályon szerencsésen túljutottunk. De a minket körülvevő medvehagyma diszkrét bája…Szagolhatták az utasok egészen hazáig!

Pécs, 2012. március 3. Máté Rita

[ képgaléria megnyitása..]