[2012. 03. 13] 36 postás is futott az országúton

A PVSK atlétikai szakosztálya 2012. március 4-én 28. alkalommal rendezte meg a Pécs - Harkány országúti futóversenyt. A Dunántúli Postás SE, illetve jogelődje 1997. óta minden évben hívja, várja a futást kedvelő postásokat.
A sportegyesület vezetői már év elején elkezdték a szervező munkát. Döntésüknek megfelelően ezúttal a "hazai" és a korábbi évek budapesti résztvevőin túl meghívót küldtek a Keleti Postás Sportegyesületnek is. A vendégek nagy része március 3-án a késő délutáni, esti órákban érkezett Pécsre. Pesti László, a DPSE elnöke köszöntőjében többek között elmondta, hogy a vezetőség örömmel tapasztalta a rendezvény iránti érdeklődést. Hangsúlyozta, hogy ezen az eseményen immár 16. éve veszünk részt, többnyire 20-30 futó postással. Az egyesület ezt a hagyományt szeretné folytatni, melynek során további érdeklődőkre is számít.
A nevezési díjat, valamint az étkezés költségeit ezúttal is a vendéglátó állta. A nyugodt háttérről (szállásról, rajtszámok és pólók átadásáról) házigazdaként a főszerepet vállaló Schmidt Imre vezetőségi tag gondoskodott.
Budapestről, Debrecenből és Békéscsabáról 3-3, Kecskemétről és Békésről 1-1 futó érkezett. Természetesen a többség a DPSE tagjai közül került ki. Kaposvárról 7, Győrből 4, Sopronból 3, Szombathelyről 2, Nagykanizsáról 2, Komlóról, Tamásiból és Nagyatádról 1-1, míg Pécsről 4 futó indult a hosszabb vagy rövidebb távon.
A 25 kilométeres táv teljesítésének 14 bátor férfi és 2 még bátrabb hölgy vágott neki. 20-an 8,5 - 9 - 7,5 kilométerenkénti váltásokkal teljesítették a résztávokat, köztük a „gyengébb nem” 5 fővel képviseltette magát.
A versenykiírás lehetőséget biztosított "Céges váltók" indítására, munkahelyi csapatok részére. Ebben a kategóriában azok indulhattak, akik ugyanazon a munkahelyen dolgoznak. (A csapatoknak - a cég által - a megbízást igazolni kellett!) Cél a munkahelyi tömegsport segítése volt. Az első futó lehetett egyéni induló is. A postás futók közös döntésének megfelelően ebben a kategóriában nyolc csapat indult.
A versenyen 779-en futottak a kora tavaszi időjárásnak megfelelő, közel plusz 10 fokos hőmérsékletben, szélcsendben. Az első váltóhely a Pécs-Pogány repülőtérnél volt. Vezetőként és drukkerként örömmel konstatáltuk, hogy egyre-másra közelednek és futnak tovább a postások az erre az alkalomra készített DPSE felirattal és emblémával ellátott sárga pólóban.
Túrony előtt, a második váltóhelynél abszolút elkapott minket a hév. Nagyon jó helyen érkeztek a céges váltóban induló csapattagok, szinte minden sárga pólós DPSE futót ugyanilyen pólós követett. A részeredmények ismeretében, rövid számolás után reményt láttunk akár dobogós helyezésre is. Aztán - a célba érkezést követően - megtörtént mindaz, amiben titkon reménykedtünk.
Céges váltóban 1:49:04-es időeredménnyel, 4:22-es tempóval 1. helyezést ért el a DPSE Győri PostáSOKK csapata, Bene Attila, Hosszú Róbert és Péczy Tamás futókkal.

Minek köszönhető a bravúros helyezés? - tettem fel a kérdést a három kézbesítőnek. A választ Hosszú Róbert adta meg.

Korábban is futottunk különböző távokon, azonban 2010. augusztus óta a Nike Futóklub Győr Egyesületben rendszeresen felkészítő edzéseken veszünk részt, melyeket Földingné Nagy Judit vezet. (Judit a mai versenyen a női egyéni abszolút versenyen 3. lett.) Az edzésekről jól ismerjük egymás képességeit, ezért bíztunk egy dobogós helyezésben. Az 1. hely azonban minden várakozást felülmúlt. Mindhárman nagyon boldogok vagyunk. Ha lesz lehetőség, jövőre is szeretnénk itt lenni, és természetesen, ismét a dobogó legfelső fokára állni.

Majd következett a nagy meglepetés. Ugyanebben a kategóriában 1:53:12-es időeredménnyel, 4:32-es tempóval 2. helyezést ért el a DPSE Kanizsa-Győr vegyes csapata Kalinics Gábor (Nagykanizsa), Magyar Antal (Nagykanizsa) és Tullner Krisztián (Győr) futókkal.

Milyen volt, hogy vagy? - kérdeztem a mindig vidám Kalinics Gábortól.

Nagyon elfáradtam. Nézd meg, még a lábam is remeg, de azért nagyon boldog vagyok, hogy ismét sikerült végigfutnom a távot. Egyéniben és céges váltóban is indultam, így az első etap teljesítménye kétszeresen számított. Örülök, hogy céges váltóban másodikak lettünk. Agilis, akaraterős csapattársakkal futottam - adta a választ a kispályás fociból "Karaj"-ként ismert sportoló.

12.-ként értek célba 2:14:42-es időeredménnyel a debreceniek: Kovács Zsolt, Szabó István és Benda Zsolt.
Jó eredménynek számít a 2:18:53-as időeredménnyel 13. helyezést elért DPSE Baranya 1 csapatának teljesítménye, hiszen ebben a váltóban Künsztler Péterrel (Pécs) egy csapatban, férfiakat meghazudtoló lelkesedéssel két hölgy, Baráth Judit (Komló) és Molnár Edit (Pécs) teljesítették a résztávokat.
Elismerésre méltó a 2:23:43-as békéscsabai eredmény, amellyel a futók (Vozár Zoltán Róbert, Csuvár Attila és Vasvári Imre) a 15. helyezést érték el.

Dicséretes a 2:26:58-as azonos időeredménnyel 17-18. helyezést elért csapatok teljesítménye is: a DPSE Kaposvár 1 csapatának tagjai: Ujj Tibor, Tábori Gábor és Kiss Anita (kaposváriak), illetve a DPSE Kaposvár 2 csapatának tagjai: Török Ilona, Csendesné Rózsa Diána és Horváth Béla (szintén kaposváriak).
A "vegyes csapatok" teljesítményének értékét növeli, hogy ők a férfi kategóriában kerültek értékelésre.
19.-ként 2:27:14-es időeredménnyel értek célba a DPSE Sopron csapatának tagjai: Schaller Péter, Varga Gábor és Schaller Botond Barnabás.
A női egyéni versenyt Bátai Réka a PVSE futója nyerte 1:34:46-os időeredménnyel, 3:48-as tempóval.
Természetesen ismét lefutotta a 25 kilométert Kissné László Krisztina, aki Tamási postáról érkezett. A női egyéni abszolút kategóriában 29.-ként ért célba 2:14:14-es időeredménnyel, 5:23-as tempóval. A szervezők versenyt hirdettek korosztályos kategóriákra is. Krisztina a női 40 – 44 éves korosztályban 2. lett.
Vállalta és teljesítette is a 25 kilométeres táv futását Sőr Mariann (Budapest). Ő 2:28:08-as időeredménnyel, 5:56-os tempóval 45.-ként ért célba.
A férfi egyéni versenyben Kiss Dávid a PSN futója győzött 1:27:49-es időeredménnyel, 3:31-es tempóval. (A korábbi években volt ennél jobb időeredmény is.)
A „mieink közül” Gosztolya József (Pécs) futotta a legjobb időt. 1:55:50-es időeredménnyel, 4:38-as tempóval 76.-ként ért célba. Józsi az 50 – 54 éves korosztályban 4. lett. Őt követte 89.-ként Gönczi Tamás (Budapest) 1:57:16-os időeredménnyel, 4:42-es tempóval. Tamás a 40 – 44 éves korosztályban 22. lett. 102.-ként ért célba Reményi Attila (Budapest) 1:58:53-as időeredménnyel, 4:46-os tempóval. Attila a 45 - 49 éves korosztályban 17. lett. És szépen sorban, néhány perc követéssel, kicsit lassabb tempóval, de célba értek a többiek is. 122.-ként 2:01:47-es időeredménnyel Horváth Attila (Szombathely), 127.-ként 2:03:00-ás időeredménnyel Kalinics Gábor (Nagykanizsa), 165.-ként 2:08:13-as időeredménnyel Schaller Péter (Sopron), 191.-ként 2:11:51-es időeredménnyel Ujj Tibor (Kaposvár), 212.-ként 2:15:08-as időeredménnyel Pfaff Zsolt (Kaposvár), 214.-ként 2:15:25-ös időeredménnyel Trescsik Szabolcs (Békés), 243.-ként 2:19:48-as időeredménnyel Kovács Zsolt (Debrecen), 282.-ként 2:30:27-es időeredménnyel Szabó László (Nagyatád), 284.-ként 2:30:27-es időeredménnyel Kelő Sándor (Kecskemét), 303.-ként, 2:36:55-ös időeredménnyel Fülöp Tibor (Szombathely), 324.-ként 2:57:39-es időeredménnyel Szilvássy László (Pécs).
Az eredmények azt bizonyítják, hogy a futást kedvelő postások kitűnő állóképességgel rendelkeznek. Akaraterőből és lelkesedésből példát mutattak másoknak is. Ők 36-an bizonyították, hogy nemcsak küldeményfelvevőként, kézbesítőként, rovatolóként, gépkocsivezetőként vagy éppen postavezetőként lehet rájuk számítani.

A Harkányi Gyógyfürdő aulájában Dr. Imri Sándor, polgármester és Dr. Kiss Endre, a Szigetvári Takarékszövetkezet elnök-vezérigazgatója adta át a helyezetteknek a díjakat. Nagy-nagy örömünkre dobogóra állhatott a két céges váltónk, és a női 40 – 44 éves korosztályban 2. helyezést elért Kissné László Krisztina is.

Hogy bírtad? Láttam, a kisfiad biciklivel kísért Téged. - érdeklődtem Kissné László Krisztinától.

Jól bírtam végig a tempót, nem fáradtam el. Jól láttad, 8 éves Balázs fiam valóban biciklivel végigkísért a 25 kilométeres távon. Erőt adott, hogy mellettem van, és nagyon jólesett az is, ahogyan szurkolt nekem. Egyébként március 24-én Baján a "Kikelet", majd április 1-én, Budapesten a "Vivicitta" fél maratoni futóversenyeken indulok. Természetesen Balázs is velem tart.
Záróeseményként Pesti László és Schmidt Imre valamennyi futónak érmet és oklevelet adott át.
A versenyt követő napon Schmidt Imre címére egy kedves hangú e-mail érkezett. Idézet a levél írójától: "A futóink tegnap egy rövid élménybeszámolót tartottak haza fele úton. Nagyon örülnek, hogy részt vettek a rendezvényen, és nagyon tetszett a verseny, a szervezés és az ellátás. Már most szóltak, hogy amennyiben lehetséges, jövőre is neveznek. Én személy szerint, és a sportkörünk egésze nevében köszönöm a közreműködésedet és a lehetőséget, hogy csapatunk részt tudott venni a versenyen." Sándorfalvi Annamária Magyar Posta Zrt. Szegedi Területi Igazgatóság Békéscsaba 1 posta
Annamáriának ezúton válaszolunk: természetesen jövőre is örömmel fogadjuk a békéscsabaiakat csakúgy, mint az ország bármelyik postájáról hozzánk érkező, futást kedvelő postás sportbarátainkat.

P é c s, 2012.03.12.
K a s z a Gyula

[ Képgaléria ]