www.dpse.hu[2012. 06. 12] H„Határon innen, határon túl”
Kerékpártúra Sopron környékén

2012. április 28-án két sportágban is kipróbálhatták magukat a DPSE soproni tagjai.
Az Eisensadt-Sopron közötti futóversenyre neveztünk be egyénileg illetve csapattal is, az immár hagyományosnak mondható 21km-es "Európa" futásra, melyet minden évben az EU csatlakozás évfordulóján szervez meg a Soproni Sportfelügyelet.

Mások az általunk szervezett kerékpártúrán vehettek részt, mely szintén határon túlra vezetett, hiszen útvonala Sopron-Sopronkőhida- Kligenbach - Baumgarten-Schattendorf-Loibersbach-Ágfalva-Sopron volt.

Az időjárással nagyon nagy szerencsénk volt, mert ezen a napon hétágra sütött a nap.
Kligenbach belterületén, a futóverseny váltóhelyén, mintha meg lett volna beszélve, a futó és a kerékpározó csapat találkozott, majd a rövid találkozás után egymást további kitartásra buzdítva továbbindult.

Végül a kerékpárosok 40 km letekerése után visszaérkeztek a kiindulási helyükre, a posta udvarára egy szép tartalmas napot zárva.

Közben futóink is teljesítve az előírt távot, beérkeztek a célba, szép eredményeket elérve.

Bőszéné Linzer Adrienn
Sopron körzet

www.dpse.huwww.dpse.huwww.dpse.hu