[2013.08.31] ZALA MEGYEI SPORTNAP, Pusztaszentlászló


Immár második alkalommal rendeztük meg Zala megyei sportnapunkat 2013.08.31-én a pusztaszentlászlói Aqua Barbara termál strandon. 
A rendezvényre érkeztek Balatonszentgyörgyről, Zalaegerszegről, Keszthelyről, Nagykanizsáról és természetesen Pécsről is érdeklődők.  Az egész napos eseményen közel 130-an vettünk részt, szerencsére az időjárás végig nekünk kedvezett.

A megnyitót követően a sportversenyekre került sor. Három sportágat indítottunk: röplabda, kispályás labdarúgás és petanque.
A röplabda igazán izgalmas, kiélezett mérkőzéseket hozott. Négy csapat vett részt a megméretetésen: Balatonszentgyörgy 2 csapattal indult, Nagykanizsa és Zalaegerszeg. Több összecsapást is csak hosszabbítással tudtak befejezni.
A labdarúgás - hasonlóan a röplabdához – nagy csatákat, parázs jeleneteket hozott. Ennek érdekessége, hogy a női nem is képviseltette magát, vegyes csapat is indult e versenyszámban.  A fociban négy csapat vett részt: Balatonszentgyörgy, Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Keszthely.
A népszerű petanque az ebéd elfogyasztása után került megrendezésre.  Itt kilenc csapat vette fel a versenyt. Izgalmas játéksorozatnak voltunk tanúi.
A sportnap eredménye a következőképpen alakult:

Röplabda:
I.    Balatonszentgyörgy 2-es csapat
II.    Zalaegerszeg KP
III.    Nagykanizsa

Labdarúgás:
I.    Nagykanizsa /vegyes/
II.    Keszthely
III.    Balatonszentgyörgy

Petanque:

I.    Dream Team csapat
Fülöp József – Dervalics György – Németh Ferenc

II.     Pécs csapata
Bódog Erika – Szili Klára – Dervalics Attila

III.    Zalaegerszeg KP. csapata
Vucskó Veronika – Vucskó János – Hajgató Zoltán
      
A sportolás után mindenki élvezhette a termálfürdő különböző hőfokú medencéinek vizét.
Jó hangulatú volt a rendezvény, sugárzó arcú kamaszok, helyes gyerekek és kellemes felnőttek!
Folytatás a jövőre nézve elmaradhatatlan!


Balassáné L. Krisztina


              
Felkerült 183 db fotó a képgalériába!