[2013.11.23] I. Tenkesalja Postás Kupa, Siklós

Egy jó hangulatú torna
I. Tenkesalja Postás Kupa

2013. november 23-án, szombaton Tamási, Szekszárd, Nagykanizsa és Siklós posta csapatainak részvételével női kézilabda és férfi kispályás foci találkozót rendeztünk. A helyszín ezúttal Siklóson a Kanizsai Dorottya Általános Iskola tornaterme volt.

Erre a találkozóra már nagyon készültünk, hisz’ korábban, vendégként már két alkalommal részt vettünk hasonló rendezvényen. Az egyik keszthelyi 9 megyés sportnapra ugyanis - a szokásos férfi foci csapat mellett - nagy bátran egy női kézilabda csapattal is neveztünk, ennek köszönhettük, hogy meghívást kaptunk  Tamásiba az évek óta rendszeresen megrendezésre kerülő tornájukra.

A férfi kispályás focinak nagy hagyománya van Siklóson. A fiúk, bár nem egy csapatban játszanak, mindig sikeresen szerepelnek. Ritka az, hogy érem nélkül kell hazajönniük a tornákról, márpedig az összes meghirdetett rendezvényen ott vannak. A lányoknál azonban más a helyzet. Nehezebben lehet velük rendszeresen sportolni, így nagyon nagy öröm volt, hogy sikerült egy kézilabda csapatot összerakni.
Két vendégjáték után a tavaszi tornán megbeszéltük, a következő találkozó helyszíne Siklós lesz. Jó előre foglaltunk termet, hogy biztosra menjünk. Az őszi kispostai értekezletek miatt azonban későbbre kellett tennünk az időpontot, de mellénk állt a szerencse, mert szabad volt a tornacsarnok egy héttel később is.
Lelkesen készültünk, hogy egy kicsit különlegesebbé tegyük a találkozót, elneveztük I. Tenkesalja Postás Kupának. Terveztünk szép oklevelet, és készítettünk egyedi címkés borokat minden csapat részére. Természetesen villányit. Azt nagyon sajnáltuk, hogy Siófok és  Tamási focicsapata nem tudott eljönni.
Az előre tervezett és meghívott csapatszám sajnos nem jött össze. A férfi fociban Nagykanizsa, Szekszárd és Siklós játszott, a női kéziben Szekszárd, Tamási és Siklós.  Így 6 meccset játszottunk.
 
Minden csapat díjazásban részesült, de a nap sikerességét egyik csapatnál sem az elért helyezés határozta meg, inkább a játék öröme, a jó hangulat és a barátságos légkör. A résztvevők a szombatjukat, szabadidejüket arra fordították, hogy együtt legyünk, sportoljunk, akár azon az áron is, hogy korán kell felkelni és jó néhány órát utazni, de a visszajelzések alapján, ez mindenkinek megérte.
A díjátadón megegyeztünk abban is, hogy a jövőben tavasszal játszunk Tamásiban, az őszi találkozót  azonban Siklóson fogjuk tartani, hogy legyen második, harmadik, sokadik Tenkesalja Postás Kupa.

Galambos Tímea



Felkerült 19 db fotó a képgalériába!