[2014.04.05.] Túra a Myrafalle vízesésnél, Ausztria

Túra a Myra vízeséshez

Ez év április havának 5. napján a Vas megyei DPSE-tagok és hozzátartozóik eddigi legnagyobb csapatával keltünk útra, hogy a varázslatos szépségű Myra vízesést  és környékét meghódítsuk.
A táj szépségére való érdeklődésnek köszönhetően 59-en utaztunk.
A vízesés Bécs mellett található, Szombathelytől kb. 120 km-re, melynek parkolójába közel másfél órányi utazás után érkeztünk meg.
Már az utazás alkalmával vidám hangulat teremtődött a sok tréfának és a rengeteg történetnek köszönhetően, melyeket a régebbi kirándulások, túrák során együtt élt át a csapat.
A parkolóban csoportképet készítettünk, és jó volt gyönyörködni abban, hogy egyre többen jönnek túrázni velünk.
Egyébként az időjárás kegyes volt hozzánk, igazi kiránduló – túrázó időt fogtunk ki.
Az egész vízesés egy hatalmas sziklát ölel körül, melynek tetejéről csodálatos kilátás tárult elénk.
A vízesés bejárata után jól kiépített fahidakon haladhattunk a sziklák mellett.
A túra elején egy ismertető tábla, ill. magyar nyelvű tájékoztató füzetek segítségével ismerhettük meg a vízesés múltját, kialakulását, valamint egy-egy értékesebb helyet, ami hozzá kapcsolódik.
Ilyen például a régi vízimalom helye, ahol az 1790-es évektől gabonákat őröltek.
A vízesés mentén esztétikusan kialakított pihenőhelyeket találtunk, itt egy kicsit megpihenve élvezhettük a víz csobogását.
A tetőre felérve egy duzzasztót  és egy tavat találtunk.
Innen két lehetőség kínálkozott:  vagy visszaindulunk azon az útvonalon, melyen felfelé gyalogoltunk, vagy továbbhaladunk  és megmásszuk a sziklát, melyet a vízesés körülölel.
Természetesen a második változatot követtük.
Egy kanyargós ösvényen haladva nagyon szép zöld mezőbe érkeztünk, ahonnan csodálatos kilátás nyílott a környező völgyekre és hegyekre.
A csúcsig azonban még egy ötpercnyi meredek út állt csapatunk előtt.
A csúcsról varázslatos kilátás nyílt a környező hegyekre, így pl. a Raxra és a Shneebergre.
Visszafelé haladva még egy régi vízi erőművet is láthattunk, melyben egy turbina található.
Az egész berendezés a duzzasztóval van kapcsolatban.
Utunk hátralévő részében ismét a vízesés mellett haladtunk, egészen a bejáratig.
Csapatunk kellemesen elfáradva érkezett vissza a parkoló autóbuszokhoz.
Hazafelé teljes volt az egyetértés köztünk abban, hogy gyönyörű élményekben volt részünk, és a későbbiekben még visszatérünk, hogy további látnivalókat is felfedezhessünk.

Czövek Ervin
Szombathely 2 Posta



www.dpse.hu