[2014.05.30-31.] Sárkányhajózás, Nagykanizsa

A hullámok hercegnői, hercegei

Hatodik alkalommal randevúztak a legjobb sárkányhajós egységek a Kanizsai bajnokságon, a Csónakázó-tó vízén A verseny a magyar sárkányhajó bajnokság második állomása is volt.  Csapatunk, a Dunántúli Postás SE által támogatott Levélbombák újra a céges futamokra nevezett be. A szervezők Premier kategóriát is indítottak, ebben tudás és eredmény alapján három divíziót alakítottak ki - ezen belül versenghettek a profik. Míg az évente egyszer induló, vagy éppen most bemutatkozó egységek a „friss-sárkányok” között tehettek próbát vagy bizonyíthatták meglévő tudásukat. A versenytáv 200 m volt. A szombati első kemény ellenfelünk az időjárás volt számunkra,  viharos, szeles időben  futottunk ki a hullámos vízre. A Premier és a Friss sárkányok versenyét nem lehetet állórajttal megrendezni, ez okozott némi nehézséget, de aztán összességében nagyon színvonalas  viadal bontakozott ki. A versenyen minden csapatnak két futama volt, az időeredmények döntötték el a továbbjutást. Idén sajnos nem sikerült az elődöntőbe bekerülni, a mezőny nagyon erősnek bizonyult számunkra. Olyan csapatokkal vettük fel a versenyt, akik tényleg profik, hetente háromszor  edzenek. Csónakunk „legénységégének” nagyobbik részét a női nem képviselte, fizikálisan így némi hátrányban voltunk a  „férfiasabb” egységekkel szemben, talán ezért is nem sikerült olyan nagyon jó eredményt elérnünk. De nem keseredtünk el, a zord idő ellenére lelkes kis csapatunk egy kis bográcsozással folytatta a napot.

Jövőre is indulunk!
A csapat tagjai voltak: Balassáné Lőrincz Krisztina, Kárász Istvánné, Szalainé Tóth Ildikó, Bódog Erika, Havasiné V. Zsanett, Mándli Mónika, Tóthné Lenner Veronika, Szili Klára, Dervalics Attila, Mihályfalvi Balázs, Szmodics Péter, Jakab Árpádné, Havasi Patrik, Pál Bálint, Sánta Csaba, Cserfő Henrik, Baján Gábor, Takács Alexandra, Nagy Zoltán, Molnár Ágota

Balassáné L. Krisztina
Nagykanizsa Sportkörzet


Felkerült 4 db fotó a képgalériába!