[2014.09.27.] Tájékozódási túraverseny, Nagyberény

Ha szeptember utolsó szombatja, akkor NAGYBERÉNY!

       
XII. Tájékozódási Túraverseny

Borongós reggelre ébredtünk szeptember 27-én, kicsit megijedtünk ekkor, de aztán minden jóra fordult, kegyeibe fogadott bennünket az időjárás.

Fél 10-re minden nevezett csapat  megérkezett, ekkor már a nap is szépen sütött.
A vendégfogadó zsíros kenyér elfogyasztása után  rövid regisztráció, pár mondatos köszöntők,  a verseny lebonyolításával kapcsolatos tudnivalók ismertetése,  s 10 órakor indulhatott is a verseny.

A 14 felnőtt és 1 gyerek csapat a lőtéren  légpuska fegyvernemben mérte össze tudását, majd a lőtér melletti területen többféle ügyességi feladat várta a versenyzőket. Így  patkódobás, százlábú, mocsárjárás.

 Aztán a közepes nehézségűnek mondható kb. 5  km hosszú terepen további ügyességi  feladatokat kellett teljesíteniük a csapatoknak.  Nevezetesen kötélmászásban, súlycipelésben, lengő kerékbe történő célba dobásban kellett jeleskedniük a résztvevőknek.

A célba érkezéskor még egy erőpróba  - sziluett lövészet légpuskával -  várta a néhol mostoha terepen versenyzőket.

14 óra körül az utolsó csapat is célba ért, s míg a kiértékelés megtörtént, addig a fáradt versenyzőinket egy light-os  rántott húsos szendviccsel láttuk vendégül.
 
Az értékelés után a már nagyon várt eredményhirdetés következett.

Ez pedig:

        1.  GYŐR II.             407 PONT
        2.  NAGYKANIZSA    392 PONT
        3.  SIÓFOK III.        384 PONT


Az eredményhirdetés után a hangulat tovább fokozódott, majd 17 óra körül a lőtér újra csendes lett, a csapatok egy kellemes nap után hazafelé indultak.

Ezúton is megköszönöm a szervezésben és lebonyolításban  részt vett munkatársaim, valamint a lőtér személyzetének odaadó munkáját.

Köszönöm a résztvevő csapatok - Nagykanizsa, Szekszárd 2 csapattal, Győr 4 csapattal, Zalaegerszeg 2 csapattal, Mohács, Siófok 4 csapattal, valamint a „Gyermek szakasz - lelkes versenyzését.

Mi, szervezők, úgy gondoljuk, hogy egy színvonalas versenyen vagyunk túl, melyet az elkövetkező években is szeretnénk megrendezni, további érdekes feladatokkal színesíteni
                    

 Ükös  Béla
 Siófok körzet sportvezetője


Felkerült 81 db fotó a képgalériába!